A terület korábbi kutatói

A Njeguši-polje és a Lovćen barlangjaiban a 19. század vége óta már sokan kutattak. Ennek ellenére, az általunk itt ismert közel 200 barlang közül csupán 33 objektum esetében van írásos vagy tárgyi emléke annak, hogy abban már előttünk is jártak. Ugyanakkor az irodalom legalább két tucat olyan barlangot is említ, amelyeket a rendelkezésre álló kevés információ alapján még nem sikerült megtalálnunk vagy azonosítanunk.

Az itteni barlangok első ismert dokumentuma Vialla ezredes 1820-ban kiadott könyvének egyik illusztrációja, ami Kotor látképével együtt egy tágas sziklakaput is ábrázol. Ezen kívül még négy kis barlangnak van 19. századi adata, s kettőről a híres francia szpeleológus, Edouard Martel térképet is rajzolt.

A tervszerű kutatások megkezdése azonban egyértelműen az osztrák Georg LAHNER érdeme, aki 1916-ban az Osztrák-Magyar Monarchia hadvezetésének felkérésére, a Njeguši-poljén átvonuló csapatok vízellátási gondjainak megoldása érdekében vizsgálta át a környék barlangjait. Az ő nevéhez fűződik az általa Stephan von Sarkotić tábornokról elnevezett, de a délszláv irodalomban Duboki do néven ismert barlang feltárása és felmérése; ahol 310 m mélységig, a folytatást lezáró vizes szifonig sikerült eljutnia – ez akkoriban a világ második legmélyebb barlangja volt!

1919-ben megjelent tanulmányában ezen kívül itt még 22 barlangot ismertetett, köztük pár olyat is, amelyeknek addig csak a neve bukkant fel egyes új csiga-, szöcske- és bogárfajok lelőhelyeiként (pl. Popova pećina). Ő számolt be elsőként a Lovćenen található számos, a havat egész évben megőrző aknabarlangról, az ún. sniježnicákról is. Ezek komoly értékkel bírtak a helyiek számára: a belőlük kitermelt hó és jég nyáridőben nemcsak ivóvíz-forrás, de – öszvérháton Kotorba szállítva – jól eladható árucikk is volt. Az általa felderített Bojanovicát Lahner (Lottspeich-Grotte néven) nemcsak feltérképezte, de ott egy új bogárfajt talált (ma alfaj: Anthroherpon apfelbecki lahneri); sőt a látványos barlangot kissé kiépítve, még a látogatók előtt is megnyitották. Elegendő kötélhágcsó híján azonban két mély aknát nem tudott bejárni, ezek közül a poljétől É-ra nyíló Peć esetében az utókor már beigazolta annak valóban tekintélyes, 200 métert is meghaladó mélységét, ám a Marusinska jama egyike annak a hat barlangjának, amiket még nem azonosítottunk.

Ismereteink szerint a két világháború között csak a barlangi élővilág – különösen a bogárfauna – iránt érdeklődő néhány tudós kutatott a területen. Közülük az osztrák Leo Weirather emelendő ki, aki terepnaplója alapján (Pretner, 2011) az 1926. és 1927. évi gyűjtőútjain itt 9 újabb barlangot is átvizsgált. Kettőben a tudomány számára új fajokra is bukkant; sajnos az egyetlen Bezdan jama kivételével mindezek szintén az azonosítatlan objektumok körébe tartoznak.

A 20. század második felében folytatódó feltáró kutatások sorát a szlovének 1959. évi expedíciója nyitotta meg. Ekkor történt a Duboki do víznyomjelzése is, amelyen kívül még 18 – köztük néhány új – barlangot kutattak Pretner (1961). Ők kezdték el a jama u Dubokom dolu na Kuku feltárását is, amit mi Jeges-barlang néven ismerünk, s ma már a Kétlyukú-Jeges-barlangrendszer részét alkotja. Gavrilović 1963. évi cikke további 3 sniježnicával, 1983-84-ben pedig a cseh Suchý Žleb csoport 9 aknabarlanggal (Kyselák, 1985) gyarapította a felderített objektumok számát; de ezekből még csak a 4 oka elnevezésű aknabarlangot találtuk meg. A Duboki do szifonját állítólag szintén 1984-ben, egy horvát búvárnak sikerült elsőként átúsznia. Jelentős felfedezéseket hoztak a Proteus Beograd, az angol Trilobit és a boszniai Atom csoportok 1984-1990 közötti expedíciói is, ám ezekről csak jóval később adott hírt egy helytörténeti kiadvány (Otašević, 1999). Az ebben említett három nagy barlang a jama Golubišnica, a pećina Jozova Glavica (amit mi Njegoš-barlang néven kutattunk sikeresen tovább) és a jama Dvogrla u Majstorima, amelynek a mélységét 2001-2003 között a szerb Manda csoport növelte -388 m-re(Skarep & Trnavac, 2004). A bejárathoz festett PB felirat és sorszám alapján 4 kis barlang átvizsgálása ugyancsak a Proteus Beograd érdeme; s feltehetően a fenti csoportok valamelyike tárta fel azt a 6 aknabarlangot is, amelyekben csupán egy-egy rozsdás nitt árulkodik azok korábbi ismertségéről.