Abházia: Grúziától de facto elszakadt kis állam. Oroszországon kívül csak néhány kisebb ország ismerte el (Magyarország nincs köztük, számunkra tehát de jure továbbra is Grúzia része).
Abházia fővárosa Szuhumi. Tőle északnyugatra, ugyancsak a tengerparton fekszik Gagra városka, amelytől északra található az a karsztos hegyvidék, amelyet az egyik legmagasabb (2657 m) csúcsa után Arábika-tömbnek neveznek az orosz nyelvű szakirodalomban (a főgerincig terjedő teljes láncolatot pedig gyakran Gagrai-gerincnek).
Az Arábika-tömb főképpen felső jura mészkőből áll.
1984-85 folyamán vízfestési kísérletekkel is bebizonyították, hogy az Arábika-tömb központi felszínén elnyelődő, a barlangokon áthaladó csapadékvíz hozzájárul a 9-12 km távolságban lévő tengerparti karsztforrások táplálásához.
A területi hidrogeológiai-szpeleológiai térképe és metszete, a tudomány 2001-es állása szerint:
Piros nyíllal jelöltem meg a Verjovkin-barlangot. A kék háromszöget is én voltam bátor elhelyezni rajta, annak jelentéséről lejjebb írok.
Ez a földalatti vízvezető rendszer több mint 2300 m teljes szintkülönbségű, tehát a világ legmélyebbjeinek egyike:
Íme, egy rendkívül szemléletes térkép, a hegytömb központi részéréről:
A világ három legmélyebb barlangja (a már közismert Kruber-Vorónyja, a Szarma, és a friss szenzáció: a Verjovkin-bg.) mindössze pár km-re van tehát egymástól!
Sajnos, éppen ez utóbbi barlang helyét pontatlanul adták meg. Kénytelen voltam kihúzni, és a piros nyíllal rámutatni. Megadtam a föllelhető mélységadatokat és az Arábika-csúcs helyét is. Zöld csillaggal jelöltem meg az Ukrán Barlangkutató Szövetség által, kék csillaggal illetve kerettel pedig a perovóiak által kutatott barlangokat, illetve területet (a keret jobboldali fele azonban nagyobbrészt a krasznojarszkiaké).
Ezt a bekeretezett kutatási területet a barlangkutatók "Treugolnyik"-nak, azaz Háromszögnek nevezték el, három jellegzetes hegycsúcs (Arábika, Zont, Hürka) után. A rendszerezett kutatás érdekében 5 sorszámozott terepszakaszra (völgyekre) osztották. Az 1. számú völgyfő legfelső részében van a Verjovkin-barlang:
A barlang a Zont és a Kréposzty (Erőd) csúcsok közötti nyeregben, az utóbbi hegy oldalához közelebb található:
A bejárat GPS szerinti magassága: 2309 m. Jól észrevehető, 3*4 m-es aknaszáj, 32 m mélységgel:
A bejárat képe 2016.10.23-án (© Pavel Gyemidov) |
Felhasznált irodalom: [1, 2, 14 és 26].
2017. december 11.
Csepreghy Ferenc