12 éves korom óta barlangászom. Igaz, nagy szünettel, hiszen az egyetem közben másfelé kezdtem fordulni, és majd' 20 év kellett, hogy – akkor már családommal együtt – visszatérjek a barlangok és a barlangászok közé. Mondjuk, ez nem volt meglepetés, tudtam, hogy így lesz!
Az MKBT létjogosultságában töretlenül hiszek. Nem a jelenlegiében, nem a korábbiéban, hanem a mindenkoriéban. Mert kell egy közép, kell egy kapocs, egy tűzhely, ami köré időnként leülünk, de amelynek a fénye akkor is világít, ha kicsit távolabb is kerülünk tőle. És jó az is, ha fát hozhatunk rá! Ha gallyat, hát azért, mert forrón felszökken a lángja, ha rönköt, hát azért, mert hajnalig izzik, akkor is, ha addig nem akad más, aki ismét fáért menjen.
Az MKBT elnökségi posztjára pályázom. Azért, mert tenni szeretnék érte, és azért, mert van róla elképzelésem, gondolatom. Van egyfajta értékszemléletem, amely mellett kitartok. Füredi Zoltán társulati tagként is, de elnökségi tagként több a ráhatásom. És még valami: úgy tűnik összeállt egy csapat, aki hasonlókat gondol, tesz is, és akik inspirálják egymást. Ennek szívesen vagyok a tagja.
Szeretem az igazságot. Nem vagyok korrupt, és nem vagyok részrehajló. A hasznosat, az értékeset és a méltányost keresem, és ez alapján döntök. Akár saját érdekeim ellenében is. A véleményemet általában hangosan képviselem, de nem gondolom, hogy tévedhetetlen vagyok. Ha belátom mások igazát, akkor készséggel állok mellé teljes erővel és lépem át a magamét.
Az MKBT elnökségében a civil szférában szerzett tapasztalataimra tudok támaszkodni. Ez meglehetősen sokrétű, hiszen a Palantír Film Vizuális Antropológiai Alapítvány vezetőjeként 15 éve foglalkozom szervezeti kérdésekkel, kommunikációval, rendezvényszervezéssel, kiadványok szerkesztésével, filmkészítéssel, de pénzügyi, gazdasági kérdésekkel is. Ráláttam országos hatókörű civil szervezetek működésére is a Magyar Filmművész Szövetség szakosztályi elnökségi tagjaként vagy a Magyar Kulturális Antropológiai Társaság alelnökeként.
Olyan MKBT-t szeretnék, ... - nos, amilyen az Időugrás 2016 programban van leírva.